Drasztikusan csökkenhetnek az EU-támogatások, ha elfogadják a német javaslatot
A brit csapás után itt a berlini csapás az EU 2020 utáni büdzséjére.
A brit csapás után itt a berlini csapás az EU 2020 utáni büdzséjére.
A Hulkot alakító színész nem hagyta szó nélkül, hogy a brit miniszterelnök a szuperhőst is belekeverte a Brexitbe.
A kormányfő legújabb személyzeti politikájának megfelelően Perényi Zsigmond magasan képzett, több nyelvet beszélő, világlátott szakember. Miután pedig a Fidesz keltetőjében nevelték ki, ezért maximálisan lojális, fegyelmezett katona, aki egyaránt bevethető itthon és a brüsszeli csatákban.
A brit miniszterelnököt "kiváló politikusnak" nevezte a külgazdasági és külügyminiszter.
A szentendrei HÉV 5-ös metróra való átnevezése a legtökéletesebben mutatta meg, mi zajlik a színfalak mögött: több száz milliárd forint elköltésén megy a vita, nem mindegy ugyanis, melyik HÉV-et fejlesztenék, és mivé. Az infrastruktúra felfejlesztésére még, úgy tűnik, lesz is pénz, annál nagyobb kérdés, hogy miből cserélnék le a 98 HÉV-szerelvényt.
Felvázolta a miniszterelnök-helyettese azt is, hogy a kormány célja, hogy továbbra is értelmes célokra fordítson forrásokat. Elmondta, miért nem sürgeti a kormány az euró bevezetését.
Több mint félmillió menekült várakozik Líbiában arra, hogy átkeljen a Földközi-tengeren. Az Európai Unió szeretné ezt megakadályozni, mert egyre kisebb a fogadókészség a tagállamokban, ahol a populista pártok a migránsveszély eltúlzásával szereznek szavazatokat.
Az Európai Unió több tagállamánál is kiverte a biztosítékot a magyar kormány terve.
Nem pont erre a posztra szánta volt miniszterét Orbán Viktor.
Dominic Raab brit külügyminiszter szerint a kormány tartja magát ahhoz a törvényhez, amely megtiltja, hogy az Egyesült Királyság október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból, de "a tűréshatárig fogja tesztelni" a jogszabályt.
A török elnök újabb pénzügyi segítséget kér, ellenkező esetben megnyitja az utat a szíriai menekültek előtt Európa felé.
Csak a bolgárok és a románok előznek meg minket a listán.
Az atomprogramról szóló megállapodás újabb fejezetét mondta fel Teherán.
De további alapokat is felszabadíthatnak a jövőben erre a célra.
Az Európai Unió soros elnökeként továbblépnek a Magyarország ellen folyó hetes cikkely szerinti eljárásban.
A Facebook jövőre bevezetendő furcsa új pénzét az európai pénzügyminiszterek azzal vetették el, hogy sokkal szigorúbb szabályozás kellene, mint amit Mark Zuckerberg kitalált. Most ugyanennek a nézetnek adott hangot az Európai Központi Bank (EKB) egyik igazgatósági tagja, akinek a Reuters megszerezte az előadását.
A megegyezés nélküli brexit nem kedves a befektetőknek.
Több hónap késéssel megjelent az OLAF 2018-as jelentése. Ebből kiderül: a 2014 és 2018 között Magyarországnak utalt uniós támogatások majdnem 4 százalékát fizettetné vissza a csalás elleni hivatal. Ez nyolc és félszerese az EU-átlagnak.
Valószínűleg jóval kevesebb uniós forrást kap Magyarország 2021-től, mint a mostani ciklusban, ám várhatóan így is mintegy 1100 milliárd forintot költhetünk majd közlekedésre. A korábbiakkal ellentétben sokan szeretnék, hogy most Budapest legyen a fejlesztések fókusza – legalábbis ha megtartja a fővárost az októberi választásokon a kormány, az építőipar viszont a nyíltvonali vasútépítésben érdekelt. Összeszedtük, mit építenének uniós pénzből.
Szakértők szerint a szünet azt jelentené, hogy jogszabályi úton lehetetlen lenne megakadályozni a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnését.